Egy 53 éves német állampolgár ahelyett, hogy eladta volna a lakását, egyszerűen az interneten szervezett egy sorsolást, és most 18.000 rendbeli csalás miatt áll a bíróság előtt.

A sorsolás megszervezése előtt a berlini úriember megpróbálta beszerezni az illetékes hatóságoktól a szerencsejáték szervezéséhez szükséges engedélyeket, ezeket azonban nem kapta meg, arra hivatkozással, hogy szerencsejátékot tilos nyilvánosan szervezni. Az engedélyek hiánya ellenére a későbbi vádlott megszervezte a játékot – arra hivatkozva, hogy az csupán egy ügyességi játék, így az még csak nem is engedélyköteles.

A játék szervezője 48.000 résztvevővel és fejenként 19 euróval számolt, úgy, hogy a fődíjként felkínált házat 200.000 eurónyi jelzálog terhelte. A játék második díja egy autó volt, míg több játékost kisebb pénznyereményekkel díjazott volna. A játékban 18.000-en vettek részt (sokan többször is átutalták a részvételi díjat, hogy növeljék esélyeiket).

A nyomozók szerint a végösszeg, amellyel a játék szervezője megkárosította a játékosokat majdnem 405.000 euró, azaz közel 107 millió forint. Az ügyészség szerint sorsolásra és valamilyen díj átadására vagy kifizetésére végül nem került sor, a vádlott szerint azért, mert a játékot a megindult eljárás miatt végül nem fejezhette be.

Egy lakás lottó vagy sorsolás keretében való értékesítése nem egyedi dolog. Ausztriában tavaly tavasszal az első ilyen lakás átadása is megtörtént, aminek következtében úgy tűnik sokaknak megjött a kedve lakáslottóhoz. Az első osztrák lakáslottó szervező Traude Daniel honlapján, a mai napig olvasható, hogy tanácsaival készséggel rendelkezésére áll azoknak, akik egy hasonló nyereményjátékot szeretnének indítani, amint az osztrák jogrendszer megfelelő kereteket biztosít ehhez. Hogy a jogi keretek ma már rendelkezésre állnak-e, kérdéses, mindenesetre osztrák domain alatt már elérhető egy honlap (alleverlosungen.at), ahol ingatlanok mellett autók, hajók és egyéb vagyontárgyak is így keresnek gazdát.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy korábbi cikkünkben már említettük, hogy a brit jogrendszer milyen nagy gonddal és odafigyeléssel kezeli az ingatlanpiac bonyolult és sok esetben kényes kérdéseit. Az alábbiakban szeretnénk lajstromba szedni azokat a főbb jogszabályokat és irányelveket, amelyek az ügynökségek tevékenységét hivatottak rendezni a Brit-szigeteken.

Az ingatlanértékesítés modern szabályozása 1979-ben az Ingatlanügynökökről szóló törvénnyel (Estate Agents Act) vette kezdetét, amely az ingatlanügynöki munka általános szabályozásának tekinthető. Célja, hogy olyan követelményrendszert fektessen le, amely maximálisan az ügyfél érdekeit szolgálja.
   
1991-ben a Parlament többször is módosította vagy kiegészítette a törvényt. Ennek keretében megtiltották a hamis vagy félrevezető ingatlanértékelést, pontosították a nemkívánatos ügynöki tevékenységről szóló passzust, és szabályozták az információszolgáltatás és információkezelés gyakorlatát.

Az ezredforduló után az Office of Fair Trading-hez (OFT) került a jogalkotói stafétabot. Az OFT bocsátotta ki az Ingatlanügynöki Jogorvoslati Programot, amely 2008. október 1-én lépett hatályba. A program egyrészt olyan gyakorlatot ír elő a közvetítők számára, amely biztosítja az ügyfelek szabadságát és a tiszta, átlátható ügyintézést, másrészt meghatározza a panaszosok jogorvoslati lehetőségét és módját. A program egyik különösen érdekes eleme, hogy pénzbüntetés vagy a működési engedély bevonásának terhe mellett minden ingatlanügynökségre nézve kötelező az alkalmazása.

A jogszabályok mellett több, állami szervektől származó irányelv is létezik a brit ingatlanpiacon. Ezek átvétele ugyan nem kötelező, de gyakorlatilag alig van olyan ingatlanos cég vagy ingatlanügynök, ami szemet hunyna a direktívák felett.


Az első a Nemzeti Lakáskezelői Minősítés – ez a bérlők és bérbeadók érdekeinek védelmében íródott. A második a Tenancy Deposit Protection Scheme, amely azt körvonalazza, hogy mikor és mennyire szólhat bele a közvetítő cég a bérbeadó és bérlő közti vitákba – Magyarországon a közvetítő szinte semmilyen szerepet nem játszik a bérletről szóló megállapodás megkötése után. Végül szót kell ejtenünk a Lakossági Ingatlanügynökök Gyakorlati Kódexéről. Ez a kódex voltaképp egy etikai és módszertani gyűjtemény, ami útmutatóul szolgál az ingatlanközvetítők törvény által nem szabályozott, mindennapi tevékenységéhez.

Úgy vélem, hogy talán így, 2010 táján nálunk is megérett már az idő arra, hogy a brit példa alapján mi is megtegyük az első lépéseket a hazai ingatlanpiaci szolgáltatások minőségorientált szabályozására.

Ombudsman az ingatlanpiacon?

2010.03.19. 15:50

Egy elegáns angol úr, Christopher Hamer. Így hívják az Egyesült Királyság ingatlanügyi ombudsmanát - merthogy a jogbiztonság és fair trade földjén ilyen intézmény is létezik. Ugyanis a brit jogalkotó – számos más intézkedés és fogyasztóvédelmi szervezet mellett – szükségesnek látta, hogy még egy, speciális feladat- és hatáskörrel felruházott személy őrködjék az ingatlanügyekbe bocsátkozó állampolgárok törékeny érdekei felett.

Az ombudsmani hivatal 2009. május 1-én kezdte meg a működését, hogy az ingatlanügynökségek (és ügynökök) tevékenységének felügyeletén túl felkarolja és védje az eladók, vevők, bérlők és főbérlők ingatlanpiaci ügyleteit. Az ombudsman tevékenységét két sarkalatos attribútum fémjelzi: a feltétlen semlegesség és a méltányos, tisztességes ingatlanpiaci ügyintézés iránti elkötelezettség. Pártatlanságát pedig az garantálja, hogy egyedül a felügyeleti szerve, a Brit és Ír Ombudsman Szövetség felé tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Nem könnyű a feladata – ki kell vizsgálnia a beérkező panaszokat, és „igazságot” kell tennie az ingatlanpiaci szereplők megoldhatatlannak tűnő vitáiban. Miféle érdekvédelemről beszélhetünk? A válasz egyszerű – ha az állampolgárokat anyagi vagy egyéb kár, hátrány, stb. éri a közvetítője miatt: például ha az ügynök szabálytalanul, törvénytelenül jár el, vagy vét az általa elfogadott gyakorlati kódex ellen. Továbbá olyankor is, ha méltánytalanul bánik az ügyfelével, vagy gondatlanul, késlekedve intézi megbízója ingatlanügyeit. Mit tehet ilyenkor az ombudsman? Alapesetben pénzügyi kompenzációt ítél meg a sértett fél javára, de más szankcióval is élhet: például bocsánatkérésre kötelezheti a hanyag vagy „unfair” ingatlanügynököt.

Azt hihetnénk, hogy a brit ügynökségek szemében az első számú közellenség szerepét játssza az ingatlanügyi ombudsman. Nagy tévedés, mert éppen az ellenkezőjéről van szó. Tudniillik az ombudsman az ügyfélbarát és tisztességes munkavégzés értékeléseként amolyan „minőségbiztosítási” logókat osztogat az arra érdemes ingatlanos cégeknek, amiket azok kitehetnek a honlapjukra. A szigetországi ügynökségek pedig kapva-kapnak a lehetőségen, hogy megszerezzék a minősítést, ami kétségtelen, hogy pozitív hatást gyakorol a közvetítők között vacilláló ügyfelekre.

Magyarországon nincs ilyen ombudsman.

 

süti beállítások módosítása